Önkormányzatának weboldala
Az önkormányzat az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyert támogatás felhasználásával az épületben Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret - IKSZT - alakít ki
Közel száz, 60 éven felüli nyugdíjas vett részt a művelődési házban a település önkormányzata által szervezett idősek napi köszöntőn és műsoron.
Cím: 7252 Attala Kossuth utca 15
Tel/Fax: 74/565-507
E-mail: attala@polghiv.tolnamegye.hu
Őszirózsa Nyugdíjas Klub
Vezetője: Piros Jenőné
A klub 2001-ben alakult, jelenleg 16 tagja van. A klubnapokat hétfőnként 20:00 órától tartják a Művelődési Házban. Kapcsolatot tartanak a helyi óvodával és általános iskolával.
Állandó résztvevői a falu rendezvényeinek. Mára hagyománnyá vált, hogy minden évben tavasszal és ősszel önálló nyugdíjasestet szerveznek, melyre meghívják valamely szomszédos település nyugdíjasklubjának tagjait.
Évente egy-két alkalommal egész napos kirándulást is szerveznek.
Állandó fellépői a környékbeli rendezvényeknek, de jártak már szerepelni Szennában, Kisgyalánban, és Szóládon is.
Attalai Pávakör
Az attalai Pávakör a 60-as évek derekán alakult meg Bánfai Ferenc tanár úr, az akkori általános iskola igazgatója elgondolása nyomán. Akkoriban vegyes karként működött. Rendszeres látogatói voltak szekszárdi borünnepeknek, bátaszéki és igali szüreti felvonulásoknak is.
Majd néhány év kihagyással Kumini Károlyné (Zsuzsa néni) vette át a kórus irányítását, aki hosszú évekig szívén viselte a kórus tevékenységét.
A jelenlegi csapat 13 fővel működik. A tagok által minden korosztály képviselve van, a tizenévesektől a nyugdíjasokig. A kórus vezetője és felkészítője Baloghné Kalocsa Tünde.
Fontosnak tartják a hagyományok ápolását és szívükön viselik, hogy a magyar népdalt a fiatalok is megismerjék és legfőképpen megszeressék. Attalának saját népviselete van, amire joggal büszkék, hiszen ezt kevés kistelepülés mondhatja el magáról.
2009 év során elkészült a kórus cd felvétele, amely összefoglaló képet ad a csapat tevékenységéről és nem utolsó sorban a jövő nemzedék számára is élvezhető, maradandó értéket képvisel hanganyag formájában.
Rendszeresen részt vesznek az évente megrendezésre kerülő, Bogár István emlékére meghirdetett népdal éneklési versenyen. 2010 évben immáron harmadik alkalommal képviselhette a kórus a kistérséget a Duna-menti Folklór fesztiválon, amely festői környezetben, a dunaföldvári várban került megrendezésre. Augusztus végén a Szentjakabi nyári esték programsorozat kertében Kaposváron léptek föl, de szívesen eleget tesznek a falunapi felkéréseknek is.
Attalai Ifjúsági Klub
Az Ifjúsági Klub 2010-ben alakult azzal a céllal, hogy a helyi ifjúságot összefogja, és a szabadidő hasznos eltöltésében segítse őket. Ennek érdekében délutánonként a művelődési ház az alábbi lehetőségeket kínálja a fiatalok számára:
Csocsó
Asztalitenisz
Társasjáték
Számítógép
Kreatív hobbi
Filmvetítés
Eddigi programjaink:
2010. május 24-én megtartott Pünkösdi Falusi Olimpián aktívan szerepet vállaltunk a sport és
kreatív feladatok megszervezésében, és levezetésében.
2010. december 11-i Böllérverseny keretein belül próbáltunk a település testvértelepülésének, - Szatmárcsekének - az ifjúságával kiépíteni egy baráti kapcsolatot, és részt vettünk a verseny lebonyolításában is.
2010. decemberében az ifjúsági klub tagjainak segítségével látogatott el minden kisgyermekhez a Mikulás.
2010. decemberében Karácsonyra készülve kézműves foglalkozást szerveztünk, ahol a kisgyerekekkel együtt karácsonyi díszeket, üdvözlőkártyákat készítettünk
2011. február 19-én a falut végigjárva összeszedtük az utcákban levő szemetet
2011. április 16-án - az Önkéntes Fiatalok Napján - lefestettük a játszótér játékait
2011. május 18-án beneveztük településünket a Kihívás Napja országos rendezvényre, ahol a 700-1499 fős benevezett 23 település közül a 12. helyen végeztünk. Egész napos sportversenyeket, sportvetélkedőket és sportbemutatókat szerveztünk, melyen a helyi fiatalok és kisgyerekes családok nagy számban képviseltették magukat.
2011. május 28-án megtartott Attalai Falunapon az ifjúsági klub tagjai szervezték a sportpályán az ügyességi sorversenyeket, így a fiatalok aktívan bekapcsolódtak a település egyik legnagyobb rendezvényének szervezésébe, lebonyolításába.
2011. tavaszán az ifi klub nagy "vállalkozásba" kezdett, amikor is az Önkormányzattól kapott földterületen zöldségtermesztésbe fogott. A kertben levő zöldségeket (krumpli, hagyma, kukorica, bab) közösen gondozzuk. A bevételből szeretnénk projektort vásárolni, hogy életre keltsük a helyi MOZIT.
Tervezett programjaink:
Nyári terveink között szerepel többek között biciklitúra, hegyi gyalogtúra bográcsozással és játékkal egybekötve, valamint egy balatoni kirándulás is.
Szeretnénk ha megvalósulhatna az a régi vágyunk, hogy augusztusban testvértelepülésünkre - Szatmárcsekére - eljutva részesei lehessünk egy országosan elismert rendezvénynek, megismerve a két település közti társadalmi, természeti és kulturális különbséget.
Az Attalai Ifjúsági Klub várja tagjai sorába azokat az attalai 10-30 év közötti fiatalokat, akik hasznosan szeretnék eltölteni szabadidejüket, jól akarják érezni magukat egy közösségben és szeretnének bekapcsolódni a falu társadalmi életébe, továbbá szeretnének részt venni különböző ifjúsági pályázatokon.