Civil szervezetek

Visnyei József alapítvány

Dr. Sipos Lajos aki érdi szőlőnemesítő, Gölle község díszpolgára, még tavasz folyamán kéréssel fordult Bodó Imre dombóvári helytörténészhez, hogy vegye fel a kapcsolatot Attala község önkormányzatával, egy alapítvány létrehozásának szándékával. 2021 október 29-én a megkeresés meg is történt. Dr. Sipos Lajos személyesen is találkozott a község vezetőivel, Orosváriné Bocz Tünde polgármesterrel, Kőnigné Nagy Magdolna alpolgármesterrel és Szabóné dr. Hók Hilda kirendeltség vezetővel. Az Alapítvány létrehozásával tiszteletét és mérhetetlen háláját szeretné leróni hajdani pártfogója, Visnyei (Pikó) József előtt, hogy az ő szellemi nagysága, önzetlensége és a fiatal tehetségekbe vetett hite fennmaradjon itt Attalán. Sipos Lajos bácsi ugyan Gölle szülöttje, de édesapja korai halála után, édesanyja Attalába költözött vele, ahol folytathatta elemi iskolai tanulmányait. Itt ismerhette meg a falu megbecsült polgárát, Visnyei Józsefet, aki segítette a családot, nélküle nem tanulhatott volna a dombóvári gimnáziumban és a budapesti Műszaki Egyetemen. Elhatározta, hogy segítőjére emlékezve civil szervezetet fog létrehozni, mely a hátrányos helyzetű, illetve árván maradt jó tanuló gyermekek továbbtanulását segítené elő. 2021 november 23-án az attalai polgármesteri hivatalban megtörtént az Alapítvány alakuló ülése. Orosváriné Bocz Tünde polgármester köszöntötte a meghívottakat, majd ismertette az alapítvány tervezetét. Háromtagú testületet szavaztak meg, melynek elnökévé Háblicsek Árminné Papp Évát, tagjainak pedig Hambuch Árpádot és Bodó Imrét választották meg. Az alapítvány neve, Visnyei József Alapítvány. Az alapító Dr. Sipos Lajos 1 millió Ft alaptőkével indítja útjára a civil szervezetet, akik folyamatosan várják az adakozni szándékozók felajánlásait.

Együtt Attala Jövőjéért Egyesület

Községünkben tavasszal megalakult az Együtt Attala Jövőjéért Egyesület, amelynek elnökévé Gáspár-Szabó Dórát választották. Helyettesei pedig Katonáné Hisbéli Adrienn és Cserné Beles Szandra lettek. Az Egyesület 14 taggal jött létre. Megalakításának legfőbb célja Attala község történelmi múltjának és szellemi valamint tárgyi emlékeinek megőrzése, hagyományainak ápolása és bemutatása. Sporttevékenységek fejlesztése, az egészséges életmód biztosítása, a település környezetvédelmi és ökonómiai fenntartása.

 
 

Őszirózsa Nyugdíjas Klub     Vezetője: Piros Jenőné

 

A klub 2001-ben alakult, jelenleg 16 tagja van. Kapcsolatot tartanak a helyi óvodával és általános iskolával. Állandó résztvevői a falu rendezvényeinek. Mára hagyománnyá vált, hogy minden évben tavasszal és ősszel önálló nyugdíjasestet szerveznek, melyre meghívják valamely szomszédos település nyugdíjasklubjának tagjait. Évente egy-két alkalommal egész napos kirándulást is szerveznek. Állandó fellépői a környékbeli rendezvényeknek, de jártak már szerepelni Szennában, Kisgyalánban, és Szóládon is.

Attalai Pávakör

 

Az attalai Pávakör a 60-as évek derekán alakult meg Bánfai Ferenc tanár úr, az akkori általános iskola igazgatója elgondolása nyomán. Akkoriban vegyes karként működött. Rendszeres látogatói voltak szekszárdi borünnepeknek, bátaszéki és igali szüreti felvonulásoknak is. Majd néhány év kihagyással Kumini Károlyné (Zsuzsa néni) vette át a kórus irányítását, aki hosszú évekig szívén viselte a kórus tevékenységét. A jelenlegi csapat 13 fővel működik. A tagok által minden korosztály képviselve van, a tizenévesektől a nyugdíjasokig. A kórus vezetője és felkészítője Baloghné Kalocsa Tünde. Fontosnak tartják a hagyományok ápolását és szívükön viselik, hogy a magyar népdalt a fiatalok is megismerjék és legfőképpen megszeressék. Attalának saját népviselete van, amire joggal büszkék, hiszen ezt kevés kistelepülés mondhatja el magáról. 2009 év során elkészült a kórus cd felvétele, amely összefoglaló képet ad a csapat tevékenységéről és nem utolsó sorban a jövő nemzedék számára is élvezhető, maradandó értéket képvisel hanganyag formájában. Rendszeresen részt vesznek az évente megrendezésre kerülő, Bogár István emlékére meghirdetett népdal éneklési versenyen. 2010 évben immáron harmadik alkalommal képviselhette a kórus a kistérséget a Duna-menti Folklór fesztiválon, amely festői környezetben, a dunaföldvári várban került megrendezésre. Szentjakabi nyári esték programsorozat kertében Kaposváron is fölléptek, de szívesen eleget tesznek a falunapi felkéréseknek is.


Card image cap
Card image cap
Card image cap

HASZNOS LINKEK


  • Generic placeholder imageGeneric placeholder imageGeneric placeholder imageGeneric placeholder image
  • Generic placeholder imageGeneric placeholder imageGeneric placeholder image
  • Generic placeholder imageGeneric placeholder imageGeneric placeholder image
  • Generic placeholder imageGeneric placeholder imageGeneric placeholder image

  •  

    7252 Attala, Kossuth utca 15. Tel/Fax: 74/565-507 email: attala@tolna.net

     

    www.attala.hu Minden jog fenntartva! Az oldalon található E-mail címek, bármilyen jellegű marketing tevékenységhez való felhasználásához NEM járulunk hozzá! A megjelenített tatalom szabadon nem használható fel teljes azonosságban a forrás megjelölése nélkül, illetve minimális változtatás esetén a szerző írásos engedélye nélkül.